Magasvérnyomás-betegség (Hypertonia)

Magyar név – Magasvérnyomás betegség
Orvosi név – Hypertonia
BNO kód – I10

A magasvérnyomás-betegség (hipertenzió, hipertónia) az artériákban fellépő kórosan magas nyomás.

A “hipertónia” szó sok emberben a rendkívüli feszültséghez, az idegességhez vagy a stresszhez kötődik. Orvosi szempontból a hipertenzió magas vérnyomást jelent, függetlenül annak okától. Mivel általában évekig – valamely létfontosságú szerv károsodásáig – nem okoz tüneteket, “csendes gyilkosnak” nevezték el. A kezeletlen magas vérnyomás növeli az olyan problémák kockázatát, mint az agyvérzés, a verőértágulat, a szívelégtelenség, a szívroham és a vesekárosodás.

Becslések szerint több mint 50 millió amerikainak van magas vérnyomása. Az előfordulás gyakoribb feketék között – az afroamerikai felnőttekben 32%, míg a fehérekben és a mexikói amerikaiakban 23%. A betegség következményei is rosszabbak a feketék számára. A magas vérnyomás gyakrabban fordul elő idősek között – a 75 év feletti nők háromnegyedében, a férfiak kétharmadában, míg a 20-40 éves korosztály csupán egynegyedében jelentkezik. Elhízott emberek között kétszer gyakoribb, mint általában. ((Magyarországon 2001-ben 10.000 lakosra vonatkoztatva 1928 nő és 2463 férfi szenved magasvérnyomás-betegségben.))

Az Egyesült államokban becslések szerint három magas vérnyomásos betegből kettőben diagnosztizálják a betegséget. Közülük 75% részesül gyógyszeres kezelésben, ezek közül pedig kb. 45% kap megfelelő ellátást.

A vérnyomás mérésekor két értéket rögzítenek. A magasabb érték az artériákban a szív összehúzódásakor (a szisztolé alatt) létrejövő legnagyobb nyomást tükrözi. Az alacsonyabb érték pedig a közvetlenül a szív összehúzódása előtt (a diasztolé alatt) az artériákban létrejövő legkisebb nyomást mutatja. A vérnyomás értékét szisztolés/diasztolés nyomásként írják le – például 120/80 Hgmm (higanymilliméter). Ezt úgy kell olvasni, hogy “120 per 80”.

A magas vérnyomás definíció szerint a nyugalomban mért 140 Hgmm vagy afölötti átlagos szisztolés, és/vagy a nyugalomban mért 90 Hgmm vagy afölötti átlagos diasztolés nyomást jelenti. Minél magasabb azonban a vérnyomás, annál nagyobb a kockázat – még a normális értékeken belül is -, ezért ezek az értékek némiképp önkényesek. Azért állapították meg itt a határokat, mert azok, akiknek vérnyomása ezeknél magasabb értékű, nagyobb kockázatnak vannak kitéve a szövődmények tekintetében. A legtöbb magas vérnyomású betegben mind a szisztolés, mind a diasztolés nyomás magas. A kivételt az idős emberek jelentik, akiknek csak a szisztolés vérnyomásuk magas (140 Hgmm vagy ennél több), míg a diasztolés nyomásuk normális vagy alacsony (kevesebb, mint 90 Hgmm). Ezt a rendellenességet izolált szisztolés magas vérnyomásnak hívják.

A 180/110-nél magasabb, tüneteket nem okozó vérnyomás hipertóniás sürgőségi állapotot jelent.

A magas vérnyomás igen súlyos formája a vészhelyzetet jelentő malignus (rosszindulatú) hipertónia . A vérnyomás ekkor legalább 210/120 Hgmm, ez 200 magas vérnyomásos beteg közül csupán egyben fordul elő. Sokszorta gyakoribb azonban feketékben, mint fehérekben, férfiakban, mint nőkben, az alacsonyabb gazdasági-társadalmi csoportokban, mint a magasabbakban. A hipertóniás sürgősségi állapottal szemben a malignus hipertónia számtalan komoly tünetet okozhat. Kezelés nélkül általában 3-6 hónap alatt halálhoz vezet.
A szervezet vérnyomás-szabályozása

A szervezet sok mechanizmussal rendelkezik a vérnyomás szabályozására: Változtatni képes a szív által kipumpált vérmennyiséget, a verőerek átmérőjét, a véráramban található vér térfogatát. A vérnyomás növelésére a szív több vért tud kipréselni úgy, hogy erőteljesebben vagy gyorsabban pumpál. A kis verőerek (arteriolák) összeszűkülhetnek (konstrikció), így az egyes szívverésekkel érkező vérnek a normálisnál szűkebb helyen kell keresztüljutnia. Mivel a verőerek belsejében ilyenkor kisebb lesz a hely, az ugyanakkora mennyiségű vér áthaladása növeli a vérnyomást. A visszerek is össze tudnak húzódni vér-raktározási kapacitásuk csökkentésére, több vért terelve így a verőerekbe. Ennek eredményeként a vérnyomás nő. A véráramhoz folyadék adható, így a vértérfogat, ennek következményeképp pedig a vérnyomás emelkedik. Mindezek fordítottjaként a vérnyomás csökkentése érdekében a szív kevésbé erőteljesen vagy lassabban pumpál, az arteriolák és a vénák kitágulnak (dilatáció), és folyadék távozik a véráramból.

Ezeket a mechanizmusokat a vegetatív idegrendszer (az idegrendszernek a szervezet belső, tudatos gondolkodást nem igénylő működéseit szabályozó komponense) szimpatikus részei és a vesék felügyelik. A szimpatikus idegrendszer számos eszközt vet be a vérnyomás átmeneti emelésére a “harc vagy menekülés” reakció során (a szervezet fizikai reakciója a veszélyre). Például a mellékveséket adrenalin és noradrenalin elválasztására serkenti. Ezek a hormonok a szívet gyorsabb és erőteljesebb ütésekre sarkalják, hatásukra a legtöbb arteriola összehúzódik, néhány pedig elernyed, mégpedig azok, amelyek a megnövekedett vérellátási igényű területeken találhatók (ilyen például a vázizomzat – az akaratlagos szabályozás alatt álló izomzat). A szimpatikus idegrendszer a veséket a só- és a vízkiválasztás csökkentésére serkenti, növelve ezzel a vértérfogatot.

A vesék a vérnyomás változásaira közvetlenül is reagálnak. Ha a vérnyomás nő, növelik a só- és a vízkiválasztást, ezáltal csökkentve a vértérfogatot, aminek következtében a vérnyomás visszaáll a normális értékre. Ha viszont a vérnyomás csökken, a vesék mérséklik a só- és a vízkiválasztást, ezáltal megnövelik a vértérfogatot, a vérnyomás ennek megfelelően megint csak visszaáll a normális értékre. A vesék azáltal is növelni tudják a vérnyomást, hogy a renin nevű enzimet választják ki, ami végül az angiotenzin II hormon termelődéséhez vezet. Az angiotenzin II az arteriolák szűkítésével, és egy másik hormon, a veséket só- és vízvisszatartásra serkentő aldoszteron felszabadulásának növelésével emeli a vérnyomást.

Ha valamilyen változás (például fokozott aktivitás vagy erős érzelem) átmeneti emelkedést okoz a vérnyomás értékében, működésbe lép a szervezet egyik kompenzáló mechanizmusa, hogy ellensúlyozza a változást, és normális értéken tartsa a vérnyomást. Például a szív által kipumpált vérmennyiség növekedése emeli a vérnyomást. Ezért a vérerek elernyednek, a vesék só- és vízkiválasztása növekszik, így pedig a vérnyomás visszaáll a megfelelő értékre.
Okok

Az ismeretlen okból jelentkező magas vérnyomást elsődleges (primer vagy esszenciális) hipertóniának nevezik. A magas vérnyomású betegek 85-90%-ának primer hipertóniája van. Feltehetőleg a szív és a vérerek számtalan változása együttesen vezet a vérnyomás emelkedéséhez. Nőhet például a percenként kipumpált vérmennyiség (perctérfogat), vagy – a vérerek összehúzódása miatt – a vérárammal szembeni ellenállás. A vértérfogat is megemelkedhet. Ezen változások okai még nem teljesen ismertek, de úgy tűnik, hogy a vérnyomás szabályozásában résztvevő arteriolák összehúzódását érintő örökletes rendellenességek is szerepet játszanak a betegség kialakulásában.

Az ismert okból létrejövő magas vérnyomást másodlagos (szekunder) hipertóniának hívják. A magas vérnyomású betegek 10-15%-ának szekunder hipertóniája van. A vesebetegségek közül sok okozhat magas vérnyomást, mivel a vese nagyon fontos szerepet játszik a vérnyomás szabályozásában. A vesék károsodása például csökkentheti só- és vízkiválasztó képességüket, növelve ezzel a vértérfogatot és a vérnyomást. A betegek 5-10%-ában vesebetegség áll a magas vérnyomás kialakulásának hátterében. Ezek közé tartozik a veseartéria szűkülete (az artéria renális sztenózisa), a vesegyulladás és a vesék sérülése.

A másodlagos hipertóniás esetek 1-2%-ában a háttérben más rendellenesség, például hormonális betegség, vagy bizonyos gyógyszerek, például fogamzásgátló tabletták szedése áll. Magas vérnyomáshoz vezető hormonális betegség a Cushing-szindróma (a betegségre magas kortizol-szint jellemző); a pajzsmirigy-túlműködés (hiperthireózis); a hiperaldoszteronizmus (gyakran az egyik mellékvese tumora által okozott aldoszteron túltermelés); és ritkán a fökromocitóma (az egyik mellékvesében elhelyezkedő, adrenalint és noradrenalint termelő tumor).

Az érelmeszesedés akadályozza a szervezetet a vérnyomás szabályozásában, növeli a magas vérnyomás kockázatát. Az arterioszklerózis az artériákat merevvé teszi, megakadályozva elernyedésüket, ami egyébként visszaállítaná a vérnyomást a normális értékre.

Az elhízás, az ülő életmód, a stressz, a dohányzás és a nagymértékű alkohol- vagy sófogyasztás mind szerepet játszhat a magas vérnyomás kialakulásában azokban az egyénekben, akiknek öröklött hajlamuk van rá. A stressz átmenetileg növeli a vérnyomást, elmúltával azonban a vérnyomás visszatér a normális értékre. Jó példa erre a “fehér köpeny hipertónia”, amikor az orvosi rendelőben tett látogatás okozta stressz annyira megemeli a vérnyomást, hogy hipertóniát diagnosztizálnak olyan egyénben, akinek a vérnyomása egyébként normális. úgy vélik, az arra hajlamosakban ezek a rövid ideig tartó vérnyomás-emelkedések stressz jelenléte nélkül is tartós magas vérnyomáshoz vezetnek. Ez az elmélet azonban még nem bizonyított.
Panaszok, tünetek

A legtöbb emberben a magas vérnyomás nem okoz tüneteket, még bizonyos tünetek véletlen egybeesése ellenére sem, amiket ugyan széles körben – valójában tévesen – a magas vérnyomásnak tulajdonítanak ilyen például: a fejfájás, az orrvérzés, a szédülés, a kipirult arc és a kimerültség. A magas vérnyomásos betegnek természetesen lehetnek ilyen tüneteik, de ezek ugyanolyan gyakran fordulnak elő egészséges egyénekben is.

A súlyos vagy hosszú ideje fennálló kezeletlen magas vérnyomás (különösen a malignus hipertónia) okozhat tüneteket, mivel károsíthatja az agyat, a szemet, a szívet és a veséket. Ilyen tünetek a fejfájás, a fáradtság, az émelygés, a hányás, a nehézlégzés, a nyugtalanság és a homályos látás. Alkalmanként a súlyos magas vérnyomás következtében az agy megduzzad, ami émelygéshez, hányáshoz, egyre súlyosbodó fejfájáshoz, álmossághoz, zavartsághoz, görcsrohamokhoz, aluszékonysághoz vagy akár kómához is vezethet. Ez a hipertenzív enkefalopátiának nevezett állapot azonnali kezelést igényel.

Ha a magas vérnyomást fökromocitóma (mellékvesetumor) okozza, akkor a következő tünetek jelentkezhetnek: súlyos fejfájás, nyugtalanság, gyors vagy szabálytalan szívdobogásérzés (palpitáció), erőteljes izzadás, remegés (tremor) és sápadtság. Ezek a tünetek a fökromocitóma által termel adrenalin és noradrenalin hormonok magas szintjéből adódnak.

Ha az artériákban mérhető nyomás 140/90 Hgmm fölé emelkedik, a szív megnagyobbodik, fala megvastagodik, mivel erőteljesebben kell dolgoznia ahhoz, hogy kipumpálja a vért. A megvastagodott fal merevebb, mint normálisan. Ennek következtében a szív üregei nem tudnak megfelelően kitágulni, nehezebben telődnek vérrel, tovább növelve ezzel a szív terhelését. Ezek a változások szívritmuszavarhoz n és szívelégtelenséghez H vezethetnek.
Kórisme

A vérnyomást 5 perc ülés vagy fekvés után mérik. Ezután újra meg kell mérni, miután a beteg állt néhány percig. Erre főleg idősebbeknél vagy cukorbetegeknél van szükség. A 140/90 Hgmm-es vagy ennél nagyobb értéket tekintik magasnak, de egyetlen mérésre alapozva nem lehet diagnózist felállítani. Néha még több magas érték sem elég ehhez – ha például az értékek túl változatosak. Ha valakinek az első alkalommal magas értéket mértek, a vérnyomást még azon a látogatáson újra megmérik, majd két másik napon is szintén kétszer, hogy biztosak lehessenek a magas vérnyomás fennállásában.

Ha még mindig maradnak kétségek, 24 órás vérnyomás-monitort használnak. Ez egy hordozható, elemmel működő, az övre szerelt eszköz, ami összeköttetésben áll a karon viselt vérnyomásmérő mandzsettával. A monitor ismételt mérések segítségével rögzíti a vérnyomást a nap és az éjszaka folyamán 24 vagy 48 órán keresztül. Ezek az értékek nem csak azt mutatják meg, hogy a vizsgált személynek magas-e a vérnyomása, hanem azt is, hogy a helyzet mennyire súlyos.

Azokban az emberekben, akiknek nagyon merevek az artériáik (leggyakrabban idősekben), a vérnyomást esetleg magasnak mérik, holott valójában nem is az. Ezt a jelenséget pszeudohipertóniának (ál-magas vérnyomásnak) nevezik, ami akkor fordul elő, ha a kar artériája túl merev ahhoz, hogy a mandzsetta összenyomja, így a vérnyomás nem mérhető meg pontosan.

Miután a magas vérnyomást diagnosztizálták, felmérik a kulcsfontosságú szervekre, különösen az erekre, a szívre, az agyra és a vesékre gyakorolt hatását. Az orvosok a magas vérnyomás okát is megpróbálják felkutatni. A károsodás és a magas vérnyomás okának kimutatására végzett vizsgálatok száma és fajtája betegről betegre változik. általánosságban a magas vérnyomású betegek rutinvizsgálata a kórtörténet felvételével kezdődik, ezt követi a fizikális vizsgálat, az elektrokardiográfia (EKG), a vérvizsgálatok (a teljes vérképpel együtt), és a vizeletvizsgálat.

A fizikális vizsgálattal azt ellenőrzik, hogy nyomásérzékeny-e a vesetájék, illetve sztetoszkóppal meghallgatják a hasat, hogy nincs-e zörej (a szűkült artérián keresztül áramló vér által okozott hang) a veséket ellátó artériák fölött.

A retinát (a szem hátsó részének belső felszínén elhelyezkedő fényérzékeny membránt) szemtükörrel vizsgálják. s A retina ugyanis az egyetlen hely, ahol az orvos közvetlenül látja a magas vérnyomás arteriolákra gyakorolt hatásait. Feltételezik, hogy a retina arterioláiban bekövetkezett változások hasonlóak a szervezetben máshol, például a vesékben található arteriolák és egyéb vérerek változásaihoz. Az orvosok a retina károsodásának mértékét megállapítva n osztályozni tudják, hogy milyen súlyos a magasvérnyomás-betegség.

A szívhangokat sztetoszkóppal tudják vizsgálni. A magas vérnyomás által okozott legkorábbi változások egyike a szívben egy kóros szívhang megjelenése, amit negyedik szívhangnak neveznek. Ez azért jön létre, mert a bal pitvarnak erősebben kell összehúzódnia ahhoz, hogy a megnagyobbodott, merev bal kamrát megtöltse. Ez a kamra pumpálja ki a tüdők kivételével a test minden részébe a vért.

Az elektrokardiográfia (EKG) segítségével a szív változásai – különösen a megnagyobbodás – jól kimutathatók. A korai stádiumokban azonban az efféle változások kimutatására a szív ultrahang vizsgálata a legalkalmasabb.

A vese károsodását vizelet- és vérvizsgálatokkal lehet felismerni, ezek a vizsgálatok már meglehetősen korán ki tudják mutatni a szerv károsodását. Abból, hogy a vizeletben vérsejtek és albumin (a vérben legnagyobb mennyiségben megtalálható fehérje) jelenik meg, a vese károsodásra lehet következtetni. A vesekárosodás tünetei (például letargia, étvágytalanság és fáradékonyság) általában csak a veseműködés 70-80%-ának kiesése után jelentkeznek.

Minél magasabb a vérnyomás és minél fiatalabb a beteg, annál alaposabban kutatnak a lehetséges okok után, pedig a betegek kevesebb, mint 10%-ában találnak csak valamilyen elváltozást. Az alaposabb vizsgálatok közé tartozik a vesék, valamint az őket ellátó erek röntgen-, ultrahang- és izotópos vizsgálata; a mellkasröntgen; és bizonyos hormonok, például az adrenalin, az aldoszteron és a kortizol kimutatására irányuló vér- és vizeletvizsgálatok.

Az okra a kóros fizikális vizsgálati lelet vagy a tünetek utalhatnak. Az egyik vesét ellátó artéria fölött hallható zörej például artéria renális sztenózist (a vesét ellátó artéria szűkületét) sejtet. A tünetek többféle kombinációjából az adrenalin és a noradrenalin hormon magas szintjére lehet következtetni, amit fökromocitóma okozhat. Ennek jelenlétét megerősíti a fenti hormonok bomlástermékeinek megjelenése a vizeletben. A magas vérnyomás egyéb, ritka okai bizonyos rutinvizsgálatokkal mutathatók ki. A vér káliumszintjének mérése például segíthet a hiperaldoszteronizmus kimutatásában.
Kezelés

A primer hipertónia nem gyógyítható, de a szövődmények elkerülése érdekében kezelhető. Mivel magának a magas vérnyomásnak nincsenek tünetei, az orvos kerülni igyekszik az olyan kezelést, ami mellékhatásokat okoz, vagy zavarja a beteg életvitelét. Mielőtt gyógyszert írna fel, előbb más lehetőségekkel próbálkozik.

A túlsúlyos, magas vérnyomásos betegeknek célszerű megszabadulniuk súlyfeleslegüktől. Csupán 5 kg leadása már csökkentheti a vérnyomást. Fontos, hogy az elhízottak, a cukorbetegek és azok, akiknek magas a koleszterinszintjük, változtassanak étrendjükön, mivel így csökkenthetik a szív és a vérerek károsodásának kockázatát. A dohányosoknak le kell szokniuk a dohányzásról.

Az alkohol- és a nátriumbevitel csökkentése (megfelelő kálcium-, magnézium- és kálium-bevitel fenntartása mellett) szükségtelenné teheti a gyógyszeres kezelést. Az alkoholbevitel ne haladja meg a napi 2 italt (napi 7 dl sört, 2 dl bort vagy 0,5-0,6 dl szokásos töménységű whiskeyt vagy más tömény szeszesitalt). A napi nátriumbevitelt 2 gramm alá, vagy a napi sóbevitelt 5 gramm alá kell szorítani.

A mérsékelt erobik gyakorlatok végzése hasznos. A primer hipertóniás betegeknek nem kell csökkenteniük fizikai aktivitásukat, amíg vérnyomásukat megfelelően kezelik. A rendszeres testgyakorlat segít csökkenteni a vérnyomást és a testtömeget, javítja a szívműködést és az általános egészséget is.

Az orvosok gyakran javasolják, hogy akinek magas vérnyomása van, az otthon is rendszeresen ellenőrizze azt. Saját vérnyomásuk ellenőrzése valószínűleg ösztönzőleg hat a betegekre, és így pontosabban követik az orvos kezeléssel kapcsolatos utasításait.

Gyógyszeres terápia:A magas vérnyomás kezelésében alkalmazott gyógyszereket antihipertenzívumoknak nevezik. Az elérhető antihipertenzívumok széles skálájával a magas vérnyomás majdnem minden betegben megfelelően kezelhető, a kezelésnek azonban egyénre szabottnak kell lennie. A terápia akkor a leghatékonyabb, ha a beteg és az orvos közötti kommunikáció jó, és a beteg együttműködik a kezelési terv megvalósításában.

A cél a magas vérnyomás kezelése során a fennálló egyéb betegségektől is függ. A legtöbb betegben a diasztolés vérnyomás 70 Hgmm-re biztonságosan lecsökkenthető. Azokban a betegekben viszont, akiknek koszorúérbetegségük van, a diasztolés vérnyomást nem szabad 80 Hgmm alá csökkenteni. A cukorbetegekben a 130/80 Hgmm alatti érték a cél. Idősebb betegekben pedig a 140/90 Hgmm alatti.

A különböző antihipertenzívumok különböző módokon csökkentik a vérnyomást; ezért számtalan kezelési stratégia lehetséges. Néhány betegnél az orvosok a lépcsőzetes megközelítést alkalmazzák: egyféle gyógyszerrel kezdik a kezelést, és szükség esetén továbbiakat is alkalmaznak. Más betegeknél az egymás utáni megközelítést választják: felírnak egy orvosságot, és ha nem használ, akkor megszakítják a szedését, és másik gyógyszert írnak fel helyette. A megfelelő antihipertenzívum kiválasztásakor az orvosok olyan tényezőket vesznek figyelembe, mint a beteg életkora, neme és rasszikus hovatartozása; a magas vérnyomás súlyossága; illetve egyéb esetleges problémák, így a cukorbetegség vagy magas koleszterinszint; a gyógyszerenként változó lehetséges mellékhatások; valamint a gyógyszer és a mellékhatások ellenőrzésére végzett vizsgálatok ára.

A legtöbb beteg esetében a felírt antihipertenzívum szedése nem okoz semmilyen problémát, de mindegyik vérnyomáscsökkentő szer válthat ki mellékhatásokat. Ezért ha mellékhatások lépnek fel, a betegnek ezt közölnie kell orvosával, aki módosíthatja az adagolást, vagy másik gyógyszert adhat helyette. A vérnyomáscsökkentő gyógyszert általában folyamatosan, a beteg élete végéig szedni kell a magas vérnyomás kézbentartására.

A tiazid diuretikumok gyakran az elsőként választott szerek a magas vérnyomás kezelésében. A vízhajtók elernyesztik (dilatálják) a vérereket. Ezen kívül segítenek a vesének a só és a víz kiválasztásában, csökkentve az egész szervezet folyadéktérfogatát, ezáltal pedig a vérnyomást. Mivel a tiazid diuretikumok hatására a kálium kiválasztódik a vizeletbe, káliumpótlásra, illetve káliumvesztést nem okozó vagy a káliumszintet növelő (kálium-megtakarító) diuretikum alkalmazására is szükség lehet. A kálium-megtakarító diuretikumokat általában nem alkalmazzák magukban, mivel nem befolyásolják olyan jól a vérnyomást, mint a tiazid diuretikumok; a spironolakton nevű káliummegtakarító diuretikumot azonban néha magában is rendelik. A diuretikumok különösen hasznosak feketékben, idős emberekben, elhízottakban, és szívelégtelenségben vagy krónikus veseelégtelenségben szenvedőkben.

Az adrenerg-blokkolók közé az alfa-blokkolók, a béta-blokkolók, az alfa-béta-blokkolók és a periférián ható adrenerg-blokkolók tartoznak. Ezek a gyógyszerek a szimpatikus idegrendszer hatásait gátolják. A szimpatikus idegrendszer az idegrendszer azon része, ami a vérnyomás emelésével képes gyorsan válaszolni a stresszre. A leggyakrabban alkalmazott adrenerg-blokkolók, a béta-blokkolók különösen hatékonyak fehérekben, fiatalokban, szívrohamon átesettekben, valamint azokban, akiknek gyors szívverésük, angina pektoriszuk (a szívizom elégtelen vérellátása miatt fellépő mellkasi fájdalom) vagy migrénes fejfájásuk van. A mellékhatások kockázata idősekben magasabb.

A központi hatású alfa-agonisták (izgatók) az adrenerg-blokkolók hatásmechanizmusához némileg hasonló módon csökkentik a vérnyomást, azaz az agy bizonyos receptorainak ingerlésével gátolják a szimpatikus idegrendszer hatásait. Manapság ritkán használják őket.

Az angiotenzin konvertáló enzim- (ACE-) gátlók részben az arteriolák elernyesztésével (dilatálásával) csökkentik a vérnyomást. Ezt az arteriolák összehúzódását (konstrikcióját) serkentő angiotenzin II kialakulásának gátlásával érik el; mégpedig úgy, hogy gátolják az angiotenzin konvertáló enzimet, ami az angiotenzin I-et angiotenzin II-vé alakítja. Ezek a gyógyszerek különösen hasznosak koszorúér-betegségben és szívelégtelenségben szenvedőkben, fehérekben, fiatalokban, illetve azokban, akiknek a vizelete fehérjét tartalmaz krónikus vagy cukorbetegséggel összefüggő vesebetegség miatt, és azokban a férfiakban, akikben más vérnyomáscsökkentő szer szedésekor szexuális működési zavar lépett fel mellékhatásként.

Az angiotenzin II antagonisták az angiotenzin konvertáló enzim gátlókhoz hasonló mechanizmussal csökkentik a vérnyomást: közvetlenül gátolják az arteriolák összehúzódását (konstrikcióját) serkentő angiotenzin II hatását. Mivel ez a mechanizmus közvetlenebb, az angiotenzin II antagonisták kevesebb mellékhatást okoznak.

A kálciumcsatorna-gátlók az arteriolákat ettől teljesen eltérő mechanizmussal lazítják el (dilatálják). Különösen hatékonyak feketékben; idősekben; és azokban, akiknek angina pektoriszuk, bizonyos típusú gyors szívverésük vagy migrénes fejfájásuk van. Rövid és hosszú hatóidejűek lehetnek. Beszámolók szerint a rövid hatóidejű kálciumcsatorna-gátlókat használók közül többen halnak meg szívrohamban, a hosszú hatóidejű szerekről viszont egy beszámoló sem állít ilyet.

A direkt értágítók (vazodilatátorok) megint más módon ernyesztik el (dilatálják) a vérereket. Az ebbe a csoportba tartozó gyógyszereket szinte sosem alkalmazzák magukban; inkább második szerként adják, ha a másik gyógyszer magában nem csökkenti eléggé a vérnyomást.

A másodlagos magas vérnyomás kezelése

A magas vérnyomás hátterében álló okot kezelik, amennyiben ez lehetséges. A vesebetegség kezelése néha visszaállítja a vérnyomást a normális értékre, vagy legalábbis csökkenti azt, így a vérnyomáscsökkentő terápia hatékonyabbá válik. A vese szűkült artériáját ballonos katéter felvezetésével és felfújásával (angioplasztikával) n lehet kezelni, vagy a vesét ellátó artéria szűkült szakaszát át lehet hidalni (bájpassz); ez a műtét gyakran gyógyítja meg a magas vérnyomást. A magas vérnyomást okozó tumorok, például a fökromocitóma, általában műtétileg eltávolíthatók.

A hipertóniás sürgősségi állapot és a hipertóniás krízis kezelése

A hipertóniás sürgősségi állapotot szájon át adott klonidinnel kezelik, ami egy adrenerg-blokkoló. A nyelv alá helyezett nifedipin (kálciumcsatorna-blokkoló) is használatos, azonban kevésbé biztonságos.

Hipertóniás krízis, például malignus hipertónia vagy hipertenzív enkefalopátia esetén a vérnyomást gyorsan kell csökkenteni. A legtöbb gyógyszert, amit gyors vérnyomáscsökkentésre használnak, intravénásan adják be, ilyen például a nitroprussid vagy a labetalol. Ha aneurizmára van gyanú, a labetalolt választják.

Kórjóslat

A kezeletlen magas vérnyomás növeli a szívbetegségek (például szívelégtelenség, szívroham vagy hirtelen szívhalál), a veseelégtelenség vagy az agyvérzés korai megjelenésének kockázatát. A magas vérnyomás az agyvérzés szempontjából a legfőbb rizikótényező, és a három legfontosabb rizikótényező között van a szívroham szempontjából is (a másik kettő a dohányzás és a magas koleszterinszint), amit a beteg befolyásolni tud. A vérnyomást csökkentő kezelés nagymértékben csökkenti az agyvérzés és a szívelégtelenség kockázatát. Valamint csökkentheti ezen kívül a szívroham esélyét is, bár nem ekkora mértékben. A malignus hipertóniában szenvedők kevesebb mint 5%-a él egy évnél tovább kezelés nélkül.

Tünetek: reggeli tarkótájéki fájdalom, szédülés, fülzúgás, szívdobogás érzés, mellkasi szorító fájdalom, orrvérzés, terhelési nehézlégzés, idegesség,

Forrás: MSD Orvosi kézikönyv a családban, Főszerkesztő: Mark H. Beers, MD

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük